Hírek
2025. máj. 7.
admin
Ballagás 2025
A 2025.04.30-a emlékezetes nap volt a végzős tanulóink számára. Az utolsó osztályfőnöki óra után végig járták a feldíszített iskolát, majd 11:00-kor kezdetét vette a ballagási ünnepély.

Már korán nagy mozgolódás volt az iskolában, hisz alsóbb évesek virágokkal halmozták el a tantermeket, bejáratokat és az aulát. A végzősök feldíszített termeikből indultak 10:45 kor az iskola legfelső emeletéről az alsóbb évfolyamosok sorfalai közt. A Puskás Tivadar domborműnél koszorúzás zajlott.
Az udvaron már sok száz szülő, rokon és barát várta a felbukkanó végzős diákokat, osztályfőnökeiket, tanáraikat és a vezetőség tagjait.
A himnusz dallamai után Kurcz Bendegúz 9/A osztályos tanuló szavalta el Kiss Kálmán: Szonett ballagóknak című versét. Az alsóbb évesek nevében elköszönt Takács Jácint 12/A osztályos tanuló, majd a ballagó diákok nevében Porpáczy Marcell diákelnök, 3/11/E osztályos tanuló mondta el búcsúzó sorait. Az iskola zászló átadása után Vöcsei Imre igazgató úr szólt az ünneplőkhöz.
Igazgató úr a ballagó hat osztály tanulói között sok elismerést osztott ki:
Fóth Márk 3/11/K osztályos járműfényező taulónak Puskás plakettet adott át a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjébe jutásáért. Menteséget kapott a szakmai vizsga alól. A végső eredményt május 10-én tudjuk meg.
Wagner Kevin Szabolcs 3/11/E osztályos villanyszerelő tanuló is Puskás plakettet vehetett át az Országos Szakképzőiskolai Tanulmányi Versenyen reál tantárgycsoport versenyén tavaly és idén is elért 2. helyezéséért.
Tolnai Benjamin 3/11/H osztályos hegesztő tanuló a Szakma Kiváló Tanulója Verseny regionális döntőbe jutott, így országos 4-8. helyezett lett. Menteséget kapott a szakmai vizsga alól. Simon Endre díjat vett át a szép eredményéért.
Igazgatói dicsértében részesültek:
Csóbor Máté 13/A
Farkas Máté 13/A
Gőcze Richárd 13/A
Huszár Márk Zoltán 13/A
Kálmán Balázs 13/A
Papp Dániel 13/A
Talabér Ákos 13/A
Mihálfy Jázmin 3/11/E
Porpáczi Marcell 3/11/E
Rácz Martin 3/11/E
Tóth Levente 3/11/E
Boros Botond 3/11/H
Köntös Balázs 3/11/H
Farkas Fanni 3/11/K
Igazgató úr büszkén sorolta fel, hogy 8 fő, 4 szakmában mentességet kapott a szakmai vizsga interaktív része alól, Farkas Fanni járműfényező, Papp Tamás gépi- és CNC forgácsoló, Boros Botond, Jagodics Bence, Köntös Balázs hegesztő tanulók és három villanyszerelő: Wagner Kevin, Tóth Levente és Rácz Martin.
A ballagási ünnepély befejeztével a kellemes, napsütéses időben köszöntötték a vendégek a ballagó szeretteiket.
GALÉRIA
Ballagás 2025



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

IKK által szervezett szakmai nap-Győr
A szakmai napon a Gépészet, Specializált gép- és járműgyártás, Elektronika és elektrotechnika ágazatokban szakmai oktatást folytató szakképző intézmények szakemberei vettek részt.
2025. máj. 8.
admin

Rendhagyó fizikaóra az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumban
Iskolánk 11. A osztályos diákjai 2025.04.01-én látogatást tettek az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumban fizika óra keretében. Jó kapcsolatunk a csillagvizsgálóval sok éve lehetővé teszi, hogy minden évben egy alakalommal, egy csoportnak megszervezzük a látogatást az Obszervatóriumba.
2025. máj. 6.
admin

OSZKTV 2025
2025. április 12-én Szegeden rendezték meg az OSZKTV közismereti tanulmányi versenyek döntőit a szakképző iskolák tanulóinak.
2025. ápr. 16.
admin